A Csingiling csárda halottja - 1885 - I.rész
2021. október 05. írta: elmultszazadok

A Csingiling csárda halottja - 1885 - I.rész

A soroksári-uti rablógyilkosság igaz története

Az 1800-as évek végének Magyarországa, idilli helyként él sokunk fejében.  A kultúrális élet fellendült, megépült az Operaház, átadták az Andrássy úton az ország első villamosvonalát. A főváros a századfordulóra több mint 700.000 lakosú világvárossá fejlődött, a német nyelvet felváltotta a magyar használata. 

Habár minden szépnek és jónak látszott a forradalom után eltelt húsz-harminc évben, mégis történtek súlyos bűncselekmények, többek között a a soroksári úti gyilkosság, melyben Gazda Imre volt az áldozat. A korabeli lapok hihetetlen részletességgel írtak minden egyes bűnesetről,  nem volt ez másként ebben az esetben sem. Több különböző forrásból fogom most nektek bemutatni ezt az ijesztő esetet, melyek nemcsak a gyilkosság mikéntjére, tetteseinek bűntetésére mutattak rá, hanem a nők számára is rejtett tanuságokat, amit az újságírók ki is hangsúlyoztak cikkeikben. [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]

 o_9syd6r1vxorwqsvqscothedgdn5jo_e_pptuwlc20.jpg

Szóval nézzük a tényeket:

1885 április 13-án jelent meg az első híradás a soroksári-uti gyilkosságról. A rendőrség első információi szerint reggel 4 és 5 óra között a külső soroksári uton lévő Gregersen-féle deszaktelepen, a vasúti töltés mellett találtak egy ismeretlen, 50 év körüli férfit, akinek mellén lőtt seb, illetve mellette két revolver és zsebében konyhakés volt. Egyértelműen nem öngyilkosság történt, hiszen ruházata tépett és mindenütt véres volt. 

Az újság további tudósításából kiderült, hogy Gazdag Imre az áldozat, aki catasteri becslőbiztos volt, korábban pedig szolgabíróként is tevékenykedett. A férfi halántékán volt a lőtt seb és a kezében egy forgópisztolyt, valamint egy törött pengéjű kést is találtak mellette. A tárcája eltűnt, mely későbbi információk szerint 780 forintot tartalmazott, innen gondolták, hogy rablógyilkosság áldozata lett. Bár érdekes, hogy az ezüst órája a zsebében maradt. A rendőrség feltételezése szerint több támadóval harcolhatott halála előtt.

Az áldozat előző év őszén költözött a fővárosba Kisújszállásról feleségével és hat éves kislányával. Gazdag Imre negyvennyolcas honvédfőhadnagy volt, aki a szabadságharc után Kossuthal és társaival számkivetésbe ment. Birtokait Bach emberei lefoglalták,ő pedig nyomorgott, küzdött  külföldön. Mikor az ál­talános amnesztia után hazatért, rokonai és összekötte­tései révén a kataszteri hivatalnál kapott állást. Ősz fejjel feleségül vette Simon Máriát, aki jóval fiatalabb volt nála. A házasságból született meg a gyilkosság idején 6 éves Aranka.

Az 58 éves, zömök testalkatú, borotvált arcú férfi és családja nyugodalmas életet élt, hónapok óta nem járt már hivatalába dolgozn. Bár Gazdag szeretett kocsmázni, ez ebben a korszakban nem volt elítélendő dolog. A halálát megelőző este is barátai kíséretében italozott, majd egyedül indult hazafelé Futó utcai lakásába, ekkor érte a támadás.

Az első jelentések szerint az úton paprikát szórtak a szemébe, meghurkolták a nyakát - mely a későbbi boncolás szerint már halálos volt, - majd az útról levonszolták és fejbe lőtték. A rendőrség úgy gondolta, hogy a támadás azért történhetett, mert az italozás közben a támadók látták, hogy milyen sok pénzt tart magánál az áldozat. Egy, a tetthelyen talált ezüst pitykegomb támaszthatta alá elképzelésüket, mivel ilyen gomb általában az oláh cigányok ruháján volt megtalálható.

A rendőrség gyors vizsgálata után több gyanusítottat is őrizetbe vett, többek között három olasz vasúti munkást, akik ugyanabban az időben tartózkodtak abban a kocsmában, ahol Gazdag mulatozott barátaival. A Csingiling Csárda népszerű volt a környékbeliek számára, hiszen nem messze volt található a honvéd-menház, ahol a 48-as szabadságharcban helyt állt öreg katonák éltek, akiknek nem volt családja, lakása.

A korabeli Budapesti Hírlap írta az eset után két nappal:  "Az elfogott „gyanús" egyének száma már lé­gió, a tettesek azonban még mindig nem kerültek meg, jóllehet a rendőrség nagy erélylyel nyomozza őket." Még a hírhedt Rózsa Gyuri gulyást is fogva tartották, mert a ruháján lévő gomb hasonló volt azzal, amit a gyilkosság helyszínén találtak, de több bizonyítékot sajnos nem tudtak a nyomozók beszerezni, így a gyanúsítottakat hamarosan szélnek kellett ereszteniük.

22134437_363eb5e33302ae7f65f995f27a8e2eb6_l.jpg

Kép forrása: indafoto.hu

Az elhunyt Gazdag Imre, volt 1848-49iki honvédhadnagy temetésére elég hamar sor került, már április 15-én délután négy órakor a Rókus kórház nagy halottas termében ravatalozzák fel.  Már egy óra tájban gyülekezni kezdett a kíváncsi tömeg, megérkeztek a volt katonatársak, végül 10 lovas és huszonnégy gyalogrendőr kellett ahhoz, hogy a közönséget visszaszorítsák a Rókus kórház előtti térre. Megjelent az a két volt tiszt is, akikkel Gazdag a halála előtt együtt italozott. Később érkezett az elhunyt nővére is férjével, és Gazdag felesége kislányával együtt. A Budapesti Hírlap szerint "Szivetrázó látvány volt, mikor a szerencsétlen özvegy ráborult férje hült tetemére, melytől csak erővel birták eltávolitani." Érdemes ezt a momentumot megjegyezni, a későbbi történések fényében ez felettébb különös. A gyászbeszéd után a kerepesi úti temetőben vesznek végső búcsút a halottól.

A nyomozás nem haladt valami fényesen, miután több gyanusítottat is el kellett engedniük a rendőröknek, végül májusban egy Dienes József marhahajtó ellen vádat emeltek. Néhány nap múlva aztán bizonyíték hiányában szabadlábra helyezték őt is.

1885 novemberéig szinte nem történt semmi érdemleges, aztán egyszer csak hatalmas szenzációról kezdtek cikkezni a lapok. 

A folytatást a következő bejegyzésben találod: 

Források: Nemzet 1885-ös számai  (Arcanum)

Pesti Hírlap 1885-ös számai  (Arcanum)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultszazadok.blog.hu/api/trackback/id/tr9516708696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quattroman 2021.10.05. 23:57:57

Nem nagyon jön ki a matek. Az 58 éves ember felesége 45 évvel volt nála fiatalabb és a hatéves kislányukat nevelték...

háziállatkedvelők 2021.10.06. 04:53:16

Köszönöm a visszajelzést. Sok az ellentmondás a korabeli cikkekben. Javítottam a szöveget.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2021.10.06. 11:59:58

Első poszt egy új blogon, és rögtön Index-címlap? Éééérdekes.

elmultszazadok 2021.10.06. 12:05:50

@terasz9: Ami jó, az jó! :) (Egyébként engem is meglepett)
A cikk második része hamarosan megjelenik.
süti beállítások módosítása