Több mint két hónapig rejtve maradt gyilkosságot fedeztek fel 1925. február 20.-án. A Teréz körút 6. szám alatti ház egyik lakóját, Leirer Amáliát vérbe fagyva találta meg Leirer Lőrinc és a vele együtt érkező holland kereskedő, aki a lány barátja volt. Hogyan történhetett meg, hogy a gyilkosság után két hónappal fedezték fel a holttestet? A gyilkos kiléte vajon ennyi idő után még kideríthető? Mai történetünk ennek a szörnyű esetnek járt utána.  [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]

Kép forrása: Vasárnapi Ujság 1925.

A város közepén álló, forgalmas körút egyik lakásában történt borzalmas gyilkosság minden részletét a korabeli újságok, naponta több oldalon keresztül tárgyalták. Leirer Amália 28 éves, intelligens, csinos fiatal nő volt. Egyedül élt a Teréz körúti lakásban, melyet szeretője, egy hollandus bérelt ki számára. A lány egyáltalán nem élt nagyvilági életet, a szomszédok elmondása szerint szinte bezárkózott, amikor barátja éppen rövidebb ideig külföldön tartózkodott üzleti ügyekben. Mielőtt rátérnénk a gyilkosság felfedezésének részleteire, érdemes bepillantanunk Amália mindennapjaiba.

Kép forrása: Tolnai Világlapja 1925.

1897-ben született, római katolikus vallású lányt a családjában mindenki Ritának becézte. Három nővére és egy fiú testvére volt, édesanyjuk korán meghalt, így apjuk újranősült. A férfit mindenki különcnek ismerte, egyébként a Baross u. 34.-ben lakott és többszörös háztulajdonosként, vagyonos ember volt. Amália nem volt jó viszonyban az édesapjával, így anyja halála után albérletbe költözött. Először egy bankban dolgozott, majd Bárdi autókereskedésében talált munkát. Mindenhol szorgalmas, jó munkaerőnek tartották, főként nagy műveltsége, munkabírása miatt. Több nyelven beszélt, magyar és német nyelven gyorsírt és még franciául is tökéletesen levelezett. A háború idején szerényen élt, de általában a külföldiek társaságát kereste. Pont emiatt a rendőrség is felfigyelt rá, azt hitték kémszolgálatot teljesít és ezért egy időben állandó megfigyelés alá vonták. A kémkedés egyébként nem igazolódott be, egyszerűen csak jól szórakozott a külföldiek társaságában.

 A háború után Amália kibékült az apjával, de továbbra is külön lakott a családtól. Előszeretettel járt az Operába, ahol egy alkalommal a mellette helyet foglaló hollandiai gyáros bemutatkozott neki, majd vacsorázni hívta és hazakísérte. Ezután az este után egyre sűrűbben találkozott a fiatal, akkor 23 éves lány és a 38 éves nős, családos holland férfi. Heves érzelmek alakultak ki kettejük között, a férfi beleszeretett az okos, csinos Amáliába. Az egyébként diplomáciai szolgálatot is teljesítő férfi elhatározta, hogy a lány pártfogója lesz és mindennel ellátja. Először az Astoria hotelben vett ki részére szobát, majd később a Royal szálló 116-os szobájába költöztette Amáliát. A szerelem olyan erős volt kettejük között, hogy a holland férfi (Kertsens Teodor) az év nagy részét már Magyarországon töltötte a lánnyal. Mindenáron szeretett volna egy végleges lakást találni a lánynak és magának, de az akkori lakásviszonyok ezt megnehezítették. A konzulátus segítségével végül megszerezte az éppen kiürült Teréz körút 6. szám alatt lévő első emeleti lakását. A tulajdonos, özvegy Müller Vilmosné volt korábban, akinek 38 háza volt Budapesten, így a fényűző, 11 szobás lakásból, átköltözött egyik saját házába. A lakáshivatal ekkor vette birtokba az első emeleti lakást, melyet feldarabolva osztott el. Két szobát kapott az akkoriban népszerű Mály Gerő színész, hét szobát egy ezredesnek utaltak ki, míg a két fennmaradó szobáért ádáz küzdelem folyt a holland férfi, a Sugár és Barna cég tulajdonosa és névleg Leier Amália között. A hivatal végül az egyedülálló lánynak adta a lakást, amit a háztulajdonos nem fogadott el, így a Népjóléti Minisztériumhoz is felkerült az ügy, ahol végül úgy döntöttek, hogy a lány maradhat a bérlő. 1923. februárjában költözött Amália az első emelet 2/A lakásba és vele együtt érkezett Kerstens is, bár a bejelentőlapon csak a lány adatai szerepeltek. A háztulajdonos nem tudott beletörödni, hogy egy egyedülálló nő lakjon a kétszobás lakásba, így bírósághoz fordult, sőt az akkori lakásügyi kormánybiztos ismét felülvizsgálta az esetet és megállapította, hogy Amáliának jogos a lakáshasználata, amennyiben bérlőt fogad. Így kerülhetett sor arra, hogy a bért ténylegesen fizető Kerstens Teodor, a szerető lett a lány bérlője. 

Kép forrása: Friss Ujság 1925. 

A kétszobás lakást fényűző módon rendezte be a gyáros, sőt a nagyobb kényelem érdekében át is alakíttatta azt. A kiutalt két nagy szobán kívül ugyanis nem voltak mellékhelyiségek, így a férfi előszobát, konyhát, és egy modern, jól felszerelt fürdőt is készítetett a mesterekkel. A lakás átalakításához szükséges volt a tulajdonos beleegyezésére, de ugye annak eleve nem tetszett, hogy a lány költözik be, így úgy engedélyezte csak a módosítást, hogy a bérlő esetleges elköltözése esetén köteles visszaállítani az eredeti állapotot és ezért letétbe kellett a holland gyárosnak tennie az ehhez szükséges pénzösszeget, mely 200.000 korona lett volna. Kerstens tudta, hogy akkoriban a magyar pénz folyamatosan értékcsökkenésben van, ezért 163 holland forintot helyezett letétbe a bíróságon Leirer Amália nevében.

Miután minden akadály elhárult a pár boldogan élte hétköznapjait a lakásban. Nem éltek nagyvilági életet, este 10 után nem maradtak ki, nem ittak. A férfi egyszerűen öltözött, míg Amália mindig nagyon elegáns volt, de diszkrét is egyben. A lány rendes háztartást vezetett és híres volt pedáns életéről. A takarításban, főzésben a cselédlány mellett ő is kivette részét. A lakás mindig nagyon tiszta és rendezett volt, egy porszem sem látszott a bútorokon, vastag szőnyegeken. Amikor a férfi üzleti ügyekben távol volt, a lány egyáltalán nem járt el, maximum vásárolni. Tíz napnál nagyobb utakra pedig mindig elkísérte barátját Amália, így bejárt rengeteg országot a pár. A fiatal lány a szomszédok elmondása szerint, annyira hűséges volt párjához, mint akkoriban kevés feleség.

December 10-én utazott el ismét Kerstens külföldre, és mivel úgy volt, hogy Amália is később utána utazik, így a házbér februári negyedét már előre kifizette aznap a gondnoknak. A férfi távollétében mindig leveleket és pénzt küldött a lánynak. Most is így tett, azonban valamennyi levele és az átutalt összeg is visszaérkezett hozzá, ami igen nyugtalanította. Magyarországon lévő ügyvédjét kérte meg, hogy keresse fel a lányt, aki azonban zárt ajtókat talált a Teréz körúton. A gondnok szerint a lány elutazott. Miután az ügyvéd többször elment a lány lakásához, de sosem nyitott senki ajtót, Kerstens kérte, hogy keresse fel a lány apját, aki elmondta, hogy ő sem tudott Amáliához bejutni korábban. Miután a holland megtudta ezeket a híreket, azonnal visszautazott Magyarországra és felkereste Amália apját. (Korábban egyébként a holland férfi már közölte a lány apjával, hogy elválik és feleségül veszi Amáliát, így az apa nem haragudott a kapcsolat miatt.) 

Kép forrása: Tolnai Világlapja 1925. - kíváncsi tömeg a holttest elszállításakor

A két férfi 1925 február 20.-án együtt indult a Teréz körúti lakásba, hogy kiderítsék mi történhetett a lánnyal. Az előszobába lépve meglepődve tapasztalták, hogy vastagon áll mindenütt a por, ami Amália pedáns életvitelével szöges ellentétben állt. Be akartak nyitni a hálószobába, de azt zárva találták. Miután Kerstens nem volt jártas a magyar jogban, jobbnak látta felkeresni ügyvédjét, mert nem tudta, hogy jogosan nyithat-e be egy zárt szobába. Az ügyvéddel együtt visszamentek a lakásba, ahol egyébként az újságok, levelek halmokban álltak az ajtó előtt. Semmi egyéb furcsát nem láttak, éreztek, de ettől függetlenül az ügyvéd tanácsára elmentek a rendőrségre bejelenteni az esetet. A főkapitányságról azonnal egy bizottság szállt ki a helyszínre, ahol a hálószoba ajtatát felfeszítve döbbenetes látvány és szag fogadta a betérőket. Az egyik selyem ágyneművel megvetett ágyon furcsa testhelyzetben ott feküdt a meggyilkolt Amália. A holttest helyzete első pillanatban kéjgyilkosság jeleit mutatta, hiszen alsóruha nélkül, felhúzott lábakkal hanyatt fekve találtak a lányra. Miután jobban szemrevételezték a helyszínt kiderült, hogy nem az ágyon történt a gyilkosság, hanem az ágy mellett, ahol hatalmas vértócsa volt. A lányt három késszúrás érte a mellkasán, vélhetően a tettes szíven akarta szúrni, majd az ágyra vonszolta az alélt testet, de csak épphogy fel tudta emelni, talán mert fizikailag vagy lelkileg nem volt képes tovább emelni a lányt. Az ágyon még az arcán is megvágta több helyen Amáliát, levette ruhája egy részét, hogy megtévessze a nyomozókat. A szerencsétlen áldozat halálát elvérzés okozta. A tettes magához vette az ékszereket, drága étkészletet és a lakásban lévő pénzt, majd a hálószobát bezárva, a kulcsot félig a zárba törve távozott. A holttest a két hónapnyi bezártság miatt már elég rossz állapotban volt, a lány édesapja nem is tudta azonosítani teljes bizonyossággal Amáliát, miután a fején ért szúrások miatt, teljesen elfeketedett és eltorzult a lány arca. A szegényesnek mondható házi ruházata is kétségessé tette az elhunyt kilétét, végül a boncolás után mégis Amáliát azonosították az áldozatként.

A lakásban talált nyomok alapján megállapították, hogy a gyilkosság valószínűleg december 21.-én vagy 22-én történhetett. A lány ruházatából arra következtetett a rendőrség, hogy ismerős lehetett a tettes, mert a mindig választékosan öltözködő nő, otthoni ruhában volt, melyben a háztartási munkákat szokta végezni. Kerstens elmondása szerint a lakásból hiányzott egy csomó drága ékszer, óra, evőeszközkészlet és legalább 5-6 millió korona készpénz. Miután a helyszínen a szekrények nem voltak feltörve, arra gondolhatott a rendőrség, hogy a tettes sietősen begyűjtötte, ami a keze ügyébe került, és Amália kezéről is leszedte az értékes ékszereket. A helyszínen több ujjlenyomatot is rögzítettek és találtak egy cérnagombot, mely ágyneműkön vagy férfi alsóneműkön található. 

Természetesen rengeteg tanút hallgatott ki a rendőrség a gyilkosság felfedezése után. A szomszéd színész, Mály Gerő megdöbbenve mondta el, hogy csak egy vékony ajtó választotta el a lány hálószobájától az ő lakását, de semmilyen szagot nem érzett, és zajt sem hallott már december 18-a óta Amália szobája felől. Azt is elmesélte, hogy a lány és a holland férfi sokat veszekedtek, de végül mindig kibékültek. A másik szomszéd annyit mondott, hogy habár a lány igen zárkózottan élt és általában hűvös magatartást tanúsított mindenki iránt, többször látták egy arisztokratikus külsejű, 30 év körüli férfi társaságában, akivel az Abbáziában is járt. 

Kép forrása: Tolnai Világlapja 1925 - A nyomozást végző detektívek csapata

A nyomozás ebben az irányban indult el, valamint megpróbálták megtalálni Amália barátnőjét, akivel sokszor találkozott és bizalmas viszonyban volt vele, így a rendőrök feltételezték, hogy a nőt meghallgatva további nyomokra bukkanhatnak. A lakásban talált levelekből meg tudták állapítani, hogy egy Prágában lévő táncosnő, Bianka Dóri volt Amália bizalmas barátnője, akit azonnal Budapestre hívott a rendőrség. Egyébként a két nő közti levelezésből azt is megállapították, hogy valóban volt kapcsolata egy fiatal parkettáncossal Amáliának, ezt a férfit is bőszen kereste a rendőrség. 

A nyomozók tehát tovább keresték a fiatalembert és emellett még Amália édesapja is gyanúba keveredett, miután nem mutatott túlzott meglepődöttségen lánya halála miatt, és többször ellentmondásba keveredett vallomásában. Egyébként az öreg nagyon furcsa és különc életet élt. Több háza és földje is volt, mégis egy kis lakásban élt egyedül Pesten, ahová senkit nem engedett be. Maga takarított, főzött és bár a villany be volt vezetve az épületbe, mégis gyertyával világított. 20 millió korona jutalmat ajánlott fel a tettes előkerítésében segítséget nyújtó számára.  [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]

Kép forrása: Tolnai Világlapja 1925 - Leirer Lőrinc

Az Ojság című vicclap 1925. évi 9. számában jelent meg a gyilkosság kapcsán az alábbi poén:

“— Ma újabb gyilkosság történt.
— Hol?
— Azt majd csak két hónap múlva tudjuk meg.”

Leirer Amália temetésére február végén került sor, kb. 2000 ember tolongott a ravatal körül. A szakadó eső sem riasztotta vissza az érdeklődőket, a tömeg 90% egyébként nő volt. A Leirer család kriptájában helyezték a gyászszertartás után a dupla koporsóban fekvő holttestet. A temetés minden rendbontás nélkül zajlott le, Amália édesapján kívül több rokona is ott volt, a hollandus barát, már korábban elhagyta Magyarországot, ő egy koszorúval emlékezett meg a szegény lányról.

Kép forrása: Tolnai Világlapja 1925 - Leirer Amália temetése

Két nappal a temetés után hirtelen fordulat állt be az ügyben, a nyomozók letartóztatták Leirer Lőrincet, Amália apját. Több közvetett bizonyítékot találtak ellene, például azt, hogy a holttest megtalálása előtt járt ugyan a lány lakásán, még december 22-e előtt, de állítólag Amáliát nem találta otthon, aztán beteg lett az öregúr, akit egy 35 éves nő ápolt három hétig. Gyanússá tette különc viselkedése, zavarosan előadott mondanivalója, és karmolásnyomok is voltak az arcán a bűnügy felfedezésekor. Miután a rendőrség a többi nyomon zsákutcába jutott, úgy ítélték meg a nyomozók, hogy az apa ellen elegendő lesz a bizonyíték, hogy rámondhassák, ő ölte meg a lányát.

A detektívek az édesapa Baross u. 34. szám alatti egyszobás lakását reflektorokkal megvilágítva vizsgálták át, hogy valamilyen bizonyítékot találjanak ellene. Miután semmit nem találtak, tovább nyomoztak az öreg Üllői út 54. szám alatti házában. Az egy emeletes házat pincétől padlásig felforgatták, de ott sem találtak újabb nyomot. Leirer Lőrinc folyamatosan tagadta bűnösségét. 

Természetesen felvetődött mindenkiben a kérdés, hogy a jómódú öregembernek mi oka lehetett meggyilkolni a lányát? És ekkor jött az újságírók fantáziájának netovábbja és néhány tanú kellemetlen vallomása, mégpedig,  hogy az apa szerelmével üldözte lányát, akit vérfertőző kapcsolatra akart rávenni és miután ez nem sikerült meggyilkolta Amáliát. 

Bár semmiféle terhelő, közvetlen bizonyíték nem volt az apa ellen, az ügyészség szándékos emberölés vádjával bíróság elé vitte. Amália holland barátja visszatért Magyarországra és az elétárt vallomások alapján ő is elkezdett gyanakodni az apára, holott korábbi kijelentette, hogy egyáltalán nem gyanúsítja Leirer Lőrincet lánya meggyilkolásával.

Miután már a közvélemény és a nyomozók is elkönyvelték az apát, mint egy szexuálisan abberált embert, ismét valami igazán nagy dolog történt az ügyben. 1925. március 12-én a Markó utcai ügyészség fogházában február vége óta fogságban tartott rab, Saguly Ferenc jelentkezett az ügyésznél, hogy fontos információi vannak Amália meggyilkolásával kapcsolatban. Nemcsak azt tudja, hogy ki a valódi tettes, hanem az elrabolt értékek egy részének nyomára is vezeti a detektíveket. Megnevezte egy társát, aki szintén a fogházban volt egy kerékpárlopás miatt, viszont a gyilkos kilétét mégsem akarta felfedni, mondván, hogy jó barátságban van vele, és ebből neki kellemetlensége lehet. A másik megnevezett rab Bolla József volt, aki mindent tagadott. Még aznap megérkezett a fogházba a fővárosi államrendőrség néhány detektívje és ők kezdték el kihallgatni a két jómadarat. Úgy tűnik, hogy jó módszereik voltak a nyomozóknak, mert másnap délelőttre megtalálták az Újpesti dunapart egy elhagyott szakaszán az elrabolt ékszerek egy részét. Saguly kénytelen volt megnevezni a gyilkost is, akit Rakovszky Gyula néven ismert és állítólag ön- és közveszélyes őrült volt, aki egy évvel korábban szökött meg az elmegyógyintézetből.

Kép forrása: Pesti Napló képes melléklete 1925

Leirer Lőrinc ügyvédje azonnal kérte védence szabadlábra helyezését, de az ügyészség addig nem akarta visszavonni a vádat, amíg teljes bizonyossággal nem igazolódik, hogy nem Amália apja a tettes. (Gondolom kellemetlen volt nekik beismerni, hogy mekkora baklövést követtek el és meghurcoltak igen súlyos vádakkal egy idős embert, aki elvesztette lányát.)

A kapott információk alapján széles nyomozást kezdtek a rendőrök, és így került az is megállapításra, hogy még december 28-án a rendőrségre bevittek egy őrültet, aki a Ferenc József híd Turul madarára mászott fel és eszeveszett hangon üvöltözött, hogy “Gyilkos vagyok! Én gyilkoltam a Teréz körúton!”. A tűzoltóknak sikerült csak leszedniük a hídról és azonnal a rendőrségre vitték, ahol megállapították, hogy a férfi Rakovszky Gyula. A rendőrorvos akkor megvizsgálta és megállapította, hogy össze-vissza beszél és közveszélyes őrült, így került a tébolydába, ahonnan kb. egy hónap után megszökött. (Akkor még nem találták meg a Teréz körúton szerencsétlen Amália holttestét, így nem is hittek a férfinak)

A tébolydában hamar kiderült, hogy hamis nevet adott meg a férfi a rendőröknek, az igazi neve Pödör Gyula, 30 éves vasmunkás, aki családjával Kispesten élt. A nyomozók megállapították, hogy Saguly és Bolla már ismerték korábbról Pödört, akinek barátnője kérte meg őket arra, hogy segítsenek megszökni Gyulának az elmegyógyintézetből. Miután ez megtörtént Pödör átadott nekik hálából egy csomó ezüstöt és aranyat, amit állítólag a zálogházban és egy ékszerésznél értékesítettek. A betörők váltig tagadták, hogy közük lett volna a gyilkossághoz, szerintük a tettes Csehországba menekült, ott kell keresnie a rendőröknek.

Kép forrása: Pesti Napló képes melléklete 1925

Leirer Lőrincet végül március közepén szabadlábra helyezték. Az öregúr fia és ügyvédje társaságában érkezett meg a Baross utcai kis lakásába, ahol a rendőrség korábbi házkutatása után maradt csatateret találtak. Hatalmas szénkupac állt a szoba közepén, melyben ott voltak összedobálva Leirer műtárgyai. Egy napig takarítottak fiával, hogy legalább fekhelye legyen éjszakára. Az idős férfi az újságírókat is beengedte a lakásába, mert tudta, hogy csak úgy tudja bemocskolt nevét tisztára mosni, ha mindent megmutat nekik. A rendőrség hibás következtetései miatt került erkölcsi meghurcoltatásba. Becsületének visszaszerzése érdekében egymilliárd koronás jóvátételt követelt később az államtól.

Bolla kihallgatásakor mindent Pödörre fogott, és bár 150 rendőr kereste nemcsak Budapesten és hazánkban a valószínűsíthető tettest, nem akadtak a nyomára. Bollát többen felismerni vélték a Teréz körúti házak lakói közül, mint az Elektromos Művek villanyszerelőjét, aki 1925 karácsonya előtt az áramvezetékek ellenőrzése végett, több lakásban is járt.

A rendőrségi nyomozás híreivel volt tele minden újság, de ezek olvasása közben rátaláltam egy cikkre, mely arról szólt, hogy Kerstens Theodor a Leirer család nevében a főkapitánynál panaszt tett a városligeti Plasztikon tulajdonosa ellen, mert a panoptikumban Leirer Amália holttestének viaszmásolatát és halálának rekonstruált helyszínét mutogatták. A rendőrség is kegyeletsértőnek találta a kiállítást, ezért felszólították Fényes Gyulát a Plasztikon igazgatóját, hogy távolítsa el a viaszfigurát. Fényes felháborítónak tartotta, hogy a holland a család nevében kérelmezte ezt, hiszen nem volt rokona Amáliának, és közölte, hogy a viaszfigurát kiveszik a tárlatból, de a szoba marad, azt látogathatja a nagyközönség.

1925. április elsején végre sikerült megtalálnia a rendőrségnek Pödör Gyulát, de nem Magyarországon, hanem a morvaországi Sternben. A rendőrök a reggeli órákban indultak lakására, ahol Pödör revolverlövésekkel fogadta őket, majd az utolsó golyót saját szívébe eresztette.

Amália édesapja több lapnak is elmondta, hogy szerinte nem követhette el egyedül a gyilkosságot Pödör, valószínűleg volt tevőleges bűntársa is. A nyomozók is hasonló véleményen lehettek, mert tovább keresték Pödör bűntársait és április elején képbe került Okolicsányi László az Elektromos Művek Ébredő főtisztviselője. A kassai rendőrség ugyanis korábban már kapott egy fülest, miszerint az elrabolt ékszerek egy része a Váci út 74. szám alatt van elrejtve. A megadott címen az Elektromos Művek épülete volt található, ahol bár kutattak, nem találtak semmit. A másik ok, amiért Okolicsányi neve felmerült az volt, hogy Pödör egyik barátját bízta meg, hogy halála után adjon át egy levelet Okolicsányinak, melyben  arra kéri a férfit, hogy adjon át barátjának valamit, amiből majd sok pénz lesz. Ez a két nyom vezetett az Elektromos Művek tisztviselőjéhez.

Kép forrása: Friss Ujság 1926.

Honnan ismerhette a bűnöző Pödör a jóhírű, megbízhatónak mondott Okolicsányit? 

Okolicsányi bár elismerte, hogy Pödörrel találkozott, miután mindketten az Elektromos Műveknél dolgoztak, de nem volt vele szoros kapcsolata. Pödör állítólag a Teréz körúti villanyórák ellenőrzését végezte, de egy idő után szállítási igazolásokkal való csalás miatt kilépett a cégtől.

Tovább folyt a nyomozás és olyan információk kerültek Okolicsányiról napvilágra, melyek egyre inkább bűnrészességét igazolták. Kiderült, hogy korábban több bűntényben is részt vett, egy rablótámadásban való közreműködéséért pedig a balassagyarmati bíróság 10 évi fegyházra is ítélte, majd a felülvizsgálat során felmentették, mert mellette tanúskodott Pödör Gyula!  Szabadulása után került Pestre az Elektromos Művekhez, ahol az élelmezési osztály felügyelője lett. 

Gyorsan felívelő karrierjét rovott múltja ellenére az újságírók annak tulajdonították, hogy az Ébredőkhöz tartozott, több politikussal is szoros barátságot ápolt. (Az Ébredőkről korábbi cikkünkben bővebben már szót ejtettünk.) A lapok arról cikkeztek, hogy Okolicsányi lehetett egy olyan bűnszervezet feje, melyben tag volt többek között Pödör is. Állítólag Okolicsányi miután jó pozícióba került az Elektromos Műveknél a banda képzetlenebb tagjait felvetette a céghez, így mint villanyáram leolvasók emberei rengeteg lakásba jutottak be, ahol fel tudták mérni mit lehet eltulajdonítani. 

1926. májusában került sor a bűntetőperre, melyben Pödör Gyula lett volna a fő vádlott, de ő a bújkálása során öngyilkos lett, viszont ott ült orgazdaság vádjával Okolicsányi László. Érdekesnek tartom, hogy bár korábban szinte mindenhol azt olvashattuk, hogy Okolicsányi lehetett a rablóbanda feje, sőt tevőleges részvétét is gyanították a gyilkosságban, mégis csak orgazdaság miatt próbálták meg elítélni.  

A végső tárgyalásra 1926. októberében került sor, ahol az ügyész elmondta, azért nem vádolták meg Okolicsányit a gyilkossággal, mert erre vonatkozóan semmiféle bizonyítékuk nem volt, csak az orgazdaságot tudták igazolni, melyet Okolicsányi is félig-meddig beismert. Azt elmondta a vádlott, hogy átvette az ékszereket Pödörtől, de arról nem tudott, hogy azok Leirer Amáliáé voltak, sem azt, hogy meggyilkolták a lányt.

A tárgyaláson Okolicsányi, mint katonaviselt ellenforradalmár büszkén adta elő, hogy ő 55 embert vitt az Elektromos Művekhez, nekik szerzett munkát, kenyeret adott a kezükbe és egyébként is a "„A becsület és tisztesség* uralmát akartam Magyarországon vissza­állítani" (Friss Ujság 1926.okt.)

1926. október 28.-án megszületett a végső ítélet Leirer Amália gyilkosságának ügyében. Pödör Gyulát nem tudták már elítélni, mivel öngyilkos lett. Okolicsányi Lászlót 3 évi és 6 hónapi fegy­házra, Bolla Józsefet 4  évi börtönre, Saguly Ferencet 8 hónapi börtönre ítélte a bíróság. Hetik József 7 hónapos fogházbünte­tését helybenhagyta, Rostás Mihályt pe­dig teljesen felmentette a felülvizsgálatot végző bíró.

1927 márciusában a Kúria hegyben hagyta a fenti ítéletet, így a bűnösöknek további fellebbezésre nem volt lehetősége.

Saguly letöltötte büntetését, de nem javult meg, hiszen 1928-ban ismét lopáson kapták, 5000 pengő értékű fémanyagot lopott. Két évre elítélték betörésért.

Leirer Lőrinc nevével is találkozhatunk még a lapokban. 1932. júliusában egy rövid hírben olvashattuk, hogy újra nősült, egy német lányt vett feleségül az akkor 75 éves aggastyán. A cikkből kiderült, hogy korábban kártérítési pert nyert az állam ellen Leirer és közel 10.000 pengőt kapott kárpótlásul a téves gyanúsítás és fogvatartás miatt.

 A cikk forrása az arcanum.com adatbázisának segítségével készült.

Forrás: Tolnai Világlapja, Friss Ujság, Pesti Hírlap, Pesti Napló, 8 órai Ujság, és még több hírlap az 1925-26-os évből