A bűnösnek gondolt szabadságharcosok megkövetése 1886
2021. október 06. írta: elmultszazadok

A bűnösnek gondolt szabadságharcosok megkövetése 1886

A Csingiling csárda halottja - 1885 - II.rész

Folytassuk a Csingiling csárdában italozó, a 48-as szabadságharcban részt vett honvédek történetet  fordulatos eseményekkel (A cikk első részét ide kattintva olvashatod):

1885 novemberéig szinte nem történt semmi érdemleges a gyilkossági ügyben, aztán egyszer csak hatalmas szenzációról kezdtek cikkezni a lapok. A rendőrség próbált nyomokat találni, ezért több embert is kihallgattak, akik a családot ismerték. Ebből szűrték le azt a következtetést, hogy Gazdag Imre nem volt vagyonos polgár, pénzszűkében volt családjával és többen állították, hogy biztosan nem tarthatott magánál egy akkora összeget, mint amit a barátai állítottak. Ekkor került a képbe a két cimbora, akikkel együtt ivott halálának idején. Támár Alajos nyugalmazott főhadnagy és Ternyei József szintén volt katonatiszt régóta ismerte az áldozatot, még katona korából. Sőt mint később megállapítást nyert, Támár Gazdag fiatal feleségét is jól ismerte, sokszor járt náluk a lakásukon.  Április 11-én este is ő hívta inni barátját. Miután Támár és Ternyei mindketten a soroksári honvéd-menház lakói voltak, a közeli Csingilingi csárdába mentek Gazdag társaságában és ott az este és hajnal folyamán 6 liter bort fogyasztottak, és kávéztak egy külön helyiségben. 

Már a temetés napján megtudhatjuk a hírekből, hogy a meggyilkolt férfinak nagy összegű életbiztosítása volt, melyet a trieszti általános biztosító társaságnál kötött előző év júniusában. A 15000 Ft értékű kötvényt véletlen haláleset után tudta a feleség beváltani. Ezen információk birtokában a rendőrség a feleséget gyanúsította meg azzal, hogy ő lehetett a felbújtója a gyilkosságnak és összejátszott Támárral és talán még Ternyeivel is.

Érdekes, hogy az özvegy közvetlenül férje halálának napja után sem maradt egyedül, hiszen egészségének megromlására hivatkozva szinte éjjel-nappal mellette volt Támár Alajos, aztán már nem is leplezte, hogy mennyire védelmezi az asszonyt, egyes információk szerint már áprilisban hozzá költözött. Bár hosszú betegségre hivatkozva Támár megpróbálta mindenkitől elkülöníteni az asszonyt, azért a biztosítási pénz felvétele után együtt jártak az Operába, ahol páholyból nézték az előadást és budai mulatókban is megfordultak.

A híresztelések szerint Támár annyira jóban volt az özveggyel, hogy a biztosítási összeg kifizetését is ő szorgalmazta a biztosítónál és 1885 október 18-án ő bérelte ki azt az Andrássy út 86. szám alatt található második emeleti lakást, melybe özvegy Gazdagné és gyermeke is beköltözött. A bérbeadónak úgy nyilatkozott Támár, hogy az unokahuga számára veszi bérbe a 3 utcai szobával, egy előszobával, konyhával és cselédszobával rendelkező lakást. A korábban menedékszállón élő Támár is beköltözött a drága albérletbe, amelynek éves díja 650 Ft volt, és még egy cselédet is alkalmaztak a háztartásban. Csodás finom, új bútorokat hozattak, mindezt természetesen a biztosító által kifizetett összegből állták. 

Teljes bizonyossággal az összeköltözésre itt került sor, és szinte azonnal a Király utcai leánynevelő intézetbe küldték az akkor 7 éves Arankát, aki Gazdagék lánya volt. A kislány hetente egyszer láthatta anyját, amikor vasárnaponként 1-2 órát töltött a lakásban. Ilyenkor Támárt, aki a háziúr szerepét töltötte be, az ismerősök szerint, Lajos bácsinak hívta ő és édesanyja is. November 1-én aztán bővült a lakásban élők száma, miután Támár magához vette orvosnak tanuló unokaöccsét is.

Egyébként azt pletykálták, hogy az özvegy és Támár már a férj halála előtt is titkos viszonyt folytatott, amire állítólag a későbbi áldozat rájött és kitiltotta volt katonatársát otthonából. Ezután pedig feleségével folyton vitatkoztak. (Ez később nem igazolódott hitelt érdemlően)

1885. november 11-én végül Gazdagnét és Támárt letartóztatták, de nem a gyilkosságban való tevőlegesség miatt, hanem felbújtóként és azért, hogy ne tudják a nyomokat eltüntetni. 

Támár letartóztatásának másnap reggelén a cellájában ezt mondta a foglárnak: » Ezzel a letartóztatással polgári becsületemet egészen tönkre tették, én nyugodt lelkiismeretemre mondhatom, hogy az egész dologban ártatlan vagyok.«  [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]

Egy kicsit szeretném, ha jobban megismernénk a gyanúsítottat, így rákerestem Támár Alajos nevére, - aki egyes újságcikkekben Lajosként szerepel, - és rátaláltam az 1848-49-es szabadságharc Jász-Nagykun-Szolnoki kiemelkedő alakjai között a nevére. Ennyit írtak róla, sajnos képet nem csatoltak. 

TÁMÁR ALAJOS Törökszentmiklós, Heves m., 1827., r. kat. Végzett jogász.   (Felesége Áray Berta lett, meghalt özvegyen, Köröstarcsa, 1913.)1848. júniusában beáll a 10. honvédzászlóaljhoz. A délvidéki harcok során őrmesterré lép elő. 1849. febr. 24 (jan.1.)- hadnagy, végül főhadnagy alakulatánál, a Kmety- hadosztályban. Borosjenőnél teszi le a fegyvert.1867. ügyvéd Gyöngyösön, a helyi honvédegylet tagja. 1869- törvényszéki ülnök Heves megyében. 1884. felveszik a budapesti honvéd menházba, innen 1885. kilép.

szolnok003n.jpg

Kép forrása: Szolnoki csata 1849. március 5. Kőnyomat - illusztráció

A volt katonatisztről később azt is megírták a lapok, hogy fiatal felesége hat gyermeket szült neki, de miután több munkahelyén is sikkasztás, csalás miatt elbocsátják, egyre lejjebb süllyed. Otthonról kimaradozott, játszani kezdett, és többször félrelépett. Utolsó viszonya elég durvára sikeredett, hiszen miután hosszú ideig nem mutatkozott lakásán, egy nap úgy tért haza feleségéhez, hogy magával vitt egy nőt, akiről azt mondta, hogy mától ő lesz a házvezetőnő. Ebből hatalmas cirkusz kerekedett, végül felesége beadta a válópert és elhagyta a férfit. Az úgynevezett házvezetőnővel Támár továbbállt,  városról városra költözött, végül a nő meghalt. Szintén pletykák keringtek arról, hogy a nő férje tisztázatlan körülmények között halt meg, de ennek valóságtartalmára már nem derült fény a leírásokból.

Nos, miután kicsit jobban megismertük a feltételezett felbújtót, lássuk mi történt a rendőrség és a bíróság vizsgálata során. Ekkor derül ki, hogy az áldozatnál, Gazdag Imrénél talált forgópisztoly a honvéd-menház egyik lakójáé volt, akit jól ismert Támár. 

477_572_pix_oldal_17_kep_0002.jpg

kép forrása: https://dka.oszk.hu/ Kártyázó öreg honvédek a Honvédmenház kertjében.

 A tanuvallomásokból kiderült, hogy amikor együtt ittak a csárdában, éjfél tájt Támár hangosan ezt mondta Gazdagnak:

„Hallod-e, mi féltünk téged; nem engedjük, hogy egyedül menj. haza, mert ez utcában nagyon sok a csavargó. Májd haza kisérünk.“ Mire Gazdag kivont zsebéből egy revolvert és fitymálva szólt hozzánk: „Ez majd megvéd engem a csavargóktóé.“ 

 Nem volt egyébként alaptalan intelem arról, hogy vigyázzon magára hazafelé, miután ezen a hírhedt útvonalon az előző években egymást érték a gyilkosságok és rablótámadások, melyek felderítetlenek maradtak. A későbbi újságcikkek szerint egyébként a halottnál két fegyvert is találtak, az egyik a sajátja volt, a másik pedig a menház egyik lakójáé lehetett.

A vizsgálóbíró a kihallgatások során élénken érdeklődött arra vonatkozóan, hogy  vajon mi fogta meg a fiatalasszonyt az öreg Támár Alajosban, hogy ennyi időt töltenek együtt. Ezért többször megkérdezte, hogy a szépfiatalasszony, akit annyi fiatalember oltár elé akar ve­zetni, hogyan élhetett együtt vadházasságban a nálá­nál majdnem sokkalta Idősebb emberrel. A fiatalaszony  csak a  vállát vonogatta, s egészen egyszerű felelete­ket adott:

"— Szerettem öt! Ez ugyan fura dolog, bíró uram, de nem tudom, miért. Én nem szeretem a fiatal embereket és tetszik tudni, első uram sem volt mai gyerek."

Néhány részletet megtudtam a fiatal özvegyasszony életéről is. Simon Mária néven született, egy kunszentmártoni tönkrement földbirtokos, Simon Károly leánya volt. Mária 26 éves volt a gyilkosság idején (1858-ban született), négy elemi iskolát végzett s háromgyermeke született, akik közül kettő meghalt. A hírek szerint nem volt boldog élete férje mellett, hiszen az sokkal idősebb volt, alacsony és nem kimondottan csinos ember.  Emellett, mint kiderült Gazdag nem volt éppen széplelkű sem, miután váltókat hamisított és emiatt vádat is emeltek ellene, végül pedig mindenét elárverezték. Így jött fel a család a fővárosba, hogy talán majd kap valami munkát a férj. Tehát az egyáltalán nem volt igaz, hogy gazdagok voltak, szinte semmilyen vagyona nem maradt a Gazdag családnak a nevén kívül.

Így az a tény, hogy teli pénztárcája miatt rabolták volna ki az elhunytat, megdőlni látszott. 

 A tárgyalások során a tanuk többsége úgy vallott, hogy az Andrássy úti lakás előtt Támár többször könyörgött az asszonynak, hogy engedje be, öngyilkossággal fenyegetőzött, és Gazdagné csak azért nyitott neki ajtót, mert nem akarta, hogy a rendőrséget riasszák. Úgyhogy talál ekkor már ki akart hátrálni a kapcsolatból, miután a pénzt megkapták. A szomszédok szerint Támár forradásos arcú, hosszú körmű, visszataszító ember volt, akiről az özvegy többször úgy nyilatkozott "vén salabakter, kit szeretne nyakáról lerázni." Úgy érezték többen is, hogy Gazdagné inkább félt Támártól, mintsem szerette a férfit.

Egyébként nem volt egyszerű dolga a törvényszéknek, mert a sok tanuvallomány rengeteg ellentmondást is tartalmazott. Az ügyvédeknek és a vizsgálóbírónak is résen kellett lennie, hogy kibogozzák a szálakat.  Egészen november végéig kellett várni arra, hogy Májthónyi rendőrtanácsos Drill vizsgálóbírónál megjelenjen és olyan bizonyítékokat, adjon át neki, melyek kétségtelenné teszik, hogy Gazdag Imre gyilkosa Tárnái Ala­jos, volt árvaszéki ülnök, mégpedig nem csak mint értelmi bűnszerző, hanem ő a közvetlen tettes. (ezek a bizonyítékok tanuvallomások voltak, melyek lássuk be egyáltalán nem voltak megbízhatóak)

 Ezután 1885 decemberében ismét fordulatos dolog történt, Gazdagné bevallotta, hogy férjét az ő tudtával Támár Alajon és Ternyei József 1848/9-lkl honvédek gyilkolták meg. Ennek a beismerésnek talán az lehetett az oka, hogy így szeretett volna már a vizsgálati fogságból, amely nagyon megviselte a beteges asszonyt. Ternyei először tagadott, aztán januárban végül beismerte tettét.

A bírósági ügy lefolytatására Egerben került sor, mivel Támár Alajosnak többrendbeli hivatali sikkasztás és megvesztegetés vádjával folyt ott büntető ügye. Miután a tanuk meghallgatása Egerben az utazás hatalmas költségei miatt nem volt kivitelezhető, így a korábban az ügyben eljáró budapesti királyi törvényszék embereit delegálták a tárgyalásra.

Az eljárás során az özvegy beismerte, hogy ő adta a fegyvert Támárnak, hogy ölje meg férjét, mert már nem bírta elviselni. A vizsgálatok során ezt állapították meg róla:  Fö jellemvonása ennek az asszonynak az orvosi vélemény szerint a ravaszság. A fájdalmat férje szeren­csétlen kimúlása fölött oly ügyesen tudta szimulálni hogy a gyanút, mely nyomban ő ellene irányult, hosszú időre eloszlatta." Támár egyébként állandóan öngyilkossággal fenyegetőzött élete során többször is. Végül beváltotta fenyegetését és 1886 szeptemberében a börtönben önkezével vetett véget életének. Előtte tárgyaláson nem vallotta magát bűnösnek, sosem ismerte be tettét.

A végtárgyalásra 1886. október 4-én került sor, ahol az özvegy fiatalos, karcsú, jó tartású asszonyként jelent meg, a bíróságon magabiztosan beszélt, kedves hanglejtéssel. Aztán a per során, a rá is terhelő vallomások hatására már egyre megviseltebbé vált, végül az egyik tárgyalási nap végén ájultan rogyott össze.

Az ítélethozatalra végül 12 nap tárgyalás után, 1886. október 15.-én került sor és számomra meglepő eredményt hozott. Özvegy Gazdag Imrénét, Ternyei Józsefet felmentette a bíróság, és az asszony zár alá vett vagyonát is visszaszolgáltatták. A Budapesti Hírlap így írt az ítélethirdetésről:

"A szenzációs bünpörnek kétségkívül leg- izgatóbb momentuma volt az Ítélethirdetés, me­lyet ma délelőtt 9 órára tűzött ki a törvény­szék. A terem zsúfolva volt. Minden talpalat­nyi földet megszállva tartott a hallgatóság, sőt a padokon is ágaskodott a kiváncsiak sokasága. Valamivel 9 óra után lépett a terembe a tör­vényszék s ugyanekkor kisérték be a vádlotta­kat is. Néma csöndben, a hallgatóság feszült figyelme közt hirdette ki Székács elnök az Ítéletet.... A közönség az Ítélet fölolvasása alatt zajos éljenzésben tört ki."

Egyébként október 16-án szintén a Budapesti Hírlap egy ütős vezércikkben írt arról, hogy a társadalom fellélegezhet, amiért az eddig rémdrámának hitt, erkölcsileg és értelmileg magas szinten álló, volt honvédek gyanúsítása nem volt megalapozott. Az újságíró szerint valóban rablógyilkosság áldozata lehetett Gazdag Imre és csak a vizsgálóbíró tévedése miatt indultak rossz nyomon a következtetésekkel. Mindenki, aki eddig ellenszenvvel viszonyult a vádlottak iránt, most szánja őket és örömét fejezi ki, hogy nem kell meginognia hitének a szabadságharc hőseivel szemben. Utólag mindenki számára egyértelmű volt, hogy ilyen "rapid" gyorsasággal emberek nem változhattak meg, hiszen a csatákban hősiességüket és tisztességüket már bizonyították.

A lap szerint, hogy a hasonló "tévedések" kevésbé fordulhassanak elő, arra a kormánynak, a törvényhozásnak van ráhatása, míg a sajtónak kötelessége rámutatni a hibákra. (Hamár hónapokig vezető hírként szerepeltek az újságok oldalaink az eset részletei, és emiatt is adhatattak el több példányt a lapokból.)

 

Források: Nemzet 1885-ös számai  (Arcanum)

Pesti Hírlap 1885-ös számai  (Arcanum)

Budapesti Hírlap 1886-os számai (Arcanum)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultszazadok.blog.hu/api/trackback/id/tr5416708716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása