Esetünk 1902-ben Budapesten történt meg, abban az évben, amikor olyan hírességek születtek, mint Jávor Pál, Darvas Lili, Illyés Gyula, és Kovács Margit. A Pesti Hírlap 245. számában találtam ezt a történetet, ami elég jól mutatja az akkori idők hangulatát. A cikk nem említ neveket és pontos helyszíneket sem, mégis tökéletesen el tudom képzelni a század eleji hangulatot és a történet szereplőit. [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]
Budapest, 1900 Forrás: dka.oszk.hu
G.K-né fiatal, csinos tisztviselő feleség, egy augusztusi napon elsétált az egyik belvárosi üzletbe, hogy egy éves kisgyermekének főkötőt vásároljon. A hölgy miután végzett a vásárlással elindult hazafelé. Ekkor figyelt fel egy magas, sovány fiatalemberre, aki feltűnően körülötte settenkedett. Hol a háta mögött, hol mellette haladt, majd elé sietett, megállt egy kirakat előtt, majd a nőt bevárva, szemtől-szemben kezdte fixírozni.
G-nét bosszantotta a férfi kihívó magaviselete, de a rosszalló pillantásokon kívül nem tudott mit tenni, úgy gondolta gavallérja hamar feladja és továbbáll. Ez azonban nem így történt, már a járókelők figyelmét is felkeltette a férfi furcsa mozgása, így a fiatalasszony meggyorsította lépteit és szinte futva jutott el háza kapujáig, ahová a férfi is követte. Sőt egészen addig utánament, amíg a nő az első emeletre érve, be nem ment a saját lakásába.
Éppen csak kipihente magát, amikor a házmesterné csöngetett be hozzá azzal, hogy egy fiatalember “bizalmasan” egy névjegyet küldött a fiatal nőnek, melynek hátlapjára az alábbi szöveg volt ceruzával írva.
“Nagyságos asszonyom! Önnek angyali arca és különösen remek termete van. Engedje azonban megjegyeznem, hogy a ruha, amelyben az utcán megláttam, nem méltó ily isteni alakra. Végtelenül lekötelezne és boldoggá tenne, ha alkalmat nyújtana, hogy megfelelőbb öltönyre száz forintot adjak önnek át. Válaszát délután 2-4 közt az A.-út és X.-utca sarkán lévő kávéházban várom. Parányi kezeit csókolja bámulója és hű követője.”
A fiatal nő elképedve fordította meg a névjegykártyát, mert rögtön tudni akarta, ki az az arcátlan alak, aki ilyen szemérmetlen módon környékezi meg őt. A lapon B.K. cs. és kir. tartalékos hadnagy neve szerepelt, aki egyébként egy budapesti részvénytársaság főtisztviselője volt.
A fiatalasszony férje délben, ebédre érkezett haza, így azonnal értesült a történtekről. A nő könnyezve és izgatottan mesélt neki a fiatalemberről, aki követte őt, majd pedig a névjegyen lévő üzenetet is felolvasta férjének. A férfi halkan csak annyit mondott asszonyának, hogy majd ő megtanítja tisztességre azt a nyomorultat.
G., a férj délután fél háromkor el is ment a névjegykártyán megjelölt kávézóba és ott a pincértől tudakozódott, ott találja-e B.K.-t. Valószínűleg B. törzsvendég lehetett a helyen, mert a pincér rögtön a kártyaszobába vezette a férjet és megmutatta a keresett úriembert. B. éppen egy asztalnál alsózott és megkontrázta a fölvevő bemondott ultimóját, amikor G. a parti végének kivárása nélkül, az asztalhoz lépett és megszólította a névjegy tulajdonosát.
G.: - Ön B. K. tartalékos hadnagy és részvénytársasági főtisztviselő?
- - Az vagyok - felelte a férfi, akit meglepett a váratlan kérdés.
G: - No, hát akkor ön egy hitvány gazember! - kiálltotta a férj és a következő pillanatban olyan erővel ütötte arcon B.-t, hogy az csak akkor tért magához, mikor G. távozott a helyiségből.
A felpofozott férfi nem értette mi történik körülötte. Az egyik vendég ismerte a támadót, így B. megkereste a férfit és provokálta inzultálóját, mikor pedig G. az elégtételadást megtagadta, becsületsértés miatt följelentést tett ellene.
Ekkor került a furcsa eset a budapesti büntető járásbíróság elé.
A bíróság előtt a sértett B. tartalékos hadnagy elmondta, hogy egyáltalán nem ismeri G.-t, aki szerinte ok nélkül, brutális módon bántalmazta őt. Mire válaszul a vádlott férj azzal replikázott, hogy B. vessen véget az alakoskodásnak, hiszen a névjegye a bizonyíték arra, hogy ő üldözte a feleségét.
A bíró miután kezébe vette a bizonyítékként előadott névjegykártyát és elolvasta a hátuljára kézzel írott szöveget csak ennyit mondott: “Ez igazán határtalan vakmerőség! Aki ilyen ajánlatot tesz, az nem úriember és nincs joga a bíróságtól elégtételt kérni!”
B. ekkor elkérte az ominózus leletet és végre rápillanthatott a kézírásra. Ekkor kijelentette, hogy ugyan az ő névjegye a bizonyíték, viszont nem az ő kézírása látható a lapon, ráadásul az inzultálás időpontjában hivatalában dolgozott és sokkal tisztességesebb annál, hogy ilyen dolgot cselekedjen.
Ekkor jött el a pillanat, amikor eszükbe jutott, miért nem az inzultálást elszenvedő asszony bizonyítja B. bűnösségét. És ekkor következett be az ügyben a fordulópont. A csinos feleség miután szembesítették B.-vel, csodálkozva jelentette ki, hogy soha életében nem látta a férfit. Még csak nem is hasonlít arra az emberre, aki hazáig követte.
Forrás: Tolnai Világlapja 1903
Így egyértelműen tisztázódott a helyzet, mely azt bizonyította, hogy B-nek nincs köze a zaklatáshoz, viszont valaki rajta akart bosszút állni, amelynek következménye ilyen csattanósra sikeredett. [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]
A tisztességét féltve őrző tartalékos hadnagy ragaszkodott ahhoz, hogy miután a vádlott G. bocsánatot kért tőle, még felesége, sőt a bíró is csatlakozzon és kérjenek elnézést a felesleges meghurcoltatásért.
Ahhoz, hogy megérthessük a történet szereplőinek viselkedését, szeretnék néhány mozzanatot bemutatni az 1900-as évek eleji nagyvárosi életből.
A XVIII. század végén úriembernek számított az, aki párbajképes volt, vagyis arisztokrata, nemes, minimum érettségivel rendelkezett, és nem fizikai munkát végzett. Később, a századelőn már elegendő volt egy főreáliskola vagy gimnáziumi végbizonyítvány, esetleg kereskedelmi vagy felső-ipari iskolai bizonyítvány ahhoz, hogy úriembernek nevezhesse magát valaki.
Történetünk egyik szereplője B, aki tartalékos hadnagy volt, az úriemberi státuszon kívül, egy külön “csoport” tagja is volt, a tartalékos tiszteké. Ők voltak azok a középiskolát végzett, fiatal férfiak, akik a kötelező katonai szolgálat és tiszti vizsga letétele után tartalékos hadnagyi állományba kerültek, életszínvonaluk a tisztekéhez hasonló volt. Ők szintén nem végezhettek fizikai munkát, az ő párbajképességük vitathatatlan volt. Az egyenruha ekkor a császár kabátjának szimbóluma volt, így rendkívül fontos volt számukra a tiszti becsület védelme. Nem véletlen, hogy B. ennyire fontosnak tartotta, hogy az őt támadó felek mindegyike, sőt maga a bíró is elnézését kérje.
Bár ügyét a budapesti büntető járásbíróság tárgyalta, a becsületbeli ügyek tárgyalására külön becsületbeli bíróságokat állítottak fel. Az ott elnöklő bírók csak komoly, tapasztalt és fedhetetlen férfiak lehettek. A bíróság eldönthette, hogy akár egy lovagias ügyben a vádlott tiszti rangjához méltóan viselkedett-e és ha nem akkor megfosztották rangjától.
A tartalékos tisztek párbajjal próbálták meg rendezni egymás között ügyeiket, tartva a bírósági eljárástól.
Mai szemmel jelentéktelennek tűnő ürügyek miatt is párbajozni kezdtek az úriemberek. Például elég volt egy nem fogadott köszönés, vagy ha valaki nem köszöntötte a társaságban lévő hölgyet, esetleg provokatív pillantást vetett rá.
Forrás: Tolnai Világlapja 1902.
A párbajokon minden a párbajszabályokban leírtaknak megfelelően kellett történie, ha mégsem, akkor az már egyértelműen bűncselekménynek számított. A lovagias ügyek eldöntésében párbajsegédeket neveztek meg, az ő tapasztalatuk is nagyban hozzájárult az eset végkimenetelében. Meghatározták hogy egyáltalán legyen-e párbaj, ha igen, annak hol legyen a helyszíne, mikor kell azt félbeszakítani. Ebben az időszakban kétféle módon párbajozhattak az úriemberek, kard vagy pisztoly használatával. Első vérig, meghatározott ideig, vagy végkimerülésig folyt a harc, természetesen ezt is előre megbeszélték a felek és segédeik. Mielőtt a párbajozok egymás felé fordították fegyvereiket, minden esetben békülésre szólították fel őket, majd a párbaj végén szintén és mindenről jegyzőkönyv is készült. Amennyiben a párbaj végeztével sem tudtak a segédek megegyezni, a becsületbíróság elé került a felek ügye.
Ha érdekelnek a párbaj típusok, ajánlom figyelmedbe korábbi cikkünket, melyben az amerikai párbajról írtunk.
Forrás: arcanum.com
Pesti Hírlap 1902.245.szám
https://www.archivnet.hu/lovagias-afferok-es-peres-ugyek-zubovits-fedor-huszarkapitany-eleteben
