Madocsa, Tolna megyei kis község, már 1000 éves múltra tekinthet vissza. Ezen az alig kétezer fős településen 1933-ban történt csendőrgyilkosság, melynek elkövetője Márkus Szabó János nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. A fiatal férfi épp szökésben volt korábbi bűncselekményei miatt, amikor megtörtént a tragédia.
1933 július 25.-én Madocsán éppen arató ünnepséget tartottak, ami után éjszaka egy kisebb társaság a munkaadó gazda házában mulatozott tovább. A legények között ott volt Márkus Szabó János is, aki idénymunkásaként került a szórakozók közé. Márkus Szabó csak két nappal az ünnepség előtt szökött meg a dunaföldvári csendőrség őrizetéből, miután korábban édesanyja megtámadása miatt bevitték oda a csendőrök. Állítólag a szökése úgy történt, hogy fényes nappal, mikor a fogdaőr bevitte neki az ebédet, Márkus Szabó elkapta a csendőrt, berántotta a cellába, majd rázárta az ajtót és szépen kisétált a csendőrőrsről. [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]
Kép forrása: Pesti Napló képes melléklete 1934. július
Egy biztos, Márkus Szabó János nem volt kispályás a maga idejében. Madocsán mindenki jól ismerte, mert korábban is voltak már verekedési ügyei, többször töltött rövidebb időt a csendőri cellákban.
A korabeli újságcikkek ellentmondó leírása alapján csak feltételezhetjük, hogy valóban mi is történt azon az éjszakán. Van ahol azt olvastam, hogy négy csendőr zörgetett be a házba, mert túl hangosnak találták a mulatozást, máshoz pedig úgy írták le az esetet, hogy valaki besúgta Márkus Szabót és ezért indultak a csendőrök a kocsma felé. (Később erre vonatkozóan azért kerültek elő egyértelmű bizonyítékok)
Végül mindegy is miért, de a lényeg, hogy a négy csendőr a parasztház elé érkezett. Márkus Szabó miután észrevette, hogy a ház ajtajában és az ablak alatt is áll egy-egy csendőr, nem teketóriázott, előkapta revolverét és kilőtt az ablakon. Sajnos az ott posztoló csendőrt pont úgy találta el a golyó, hogy szinte azonnal meghalt a helyszínen. Több sem kellett a többi rendőrnek, azonnal elővették fegyvereiket és lőttek befelé a házba. Hatalmas tűzpárbaj alakult ki, hiszen Márkus Szabó lőtt a pisztolyából kifelé, amíg csak volt lőszere. A lövöldözésben végül egy ártatlan mulatozó, a 27 éves Földesi István egy golyót kapott a mellkasába, mely miatt a kórházban életét vesztette. Mikor végül kifogytak a golyókból a csendőröknek sikerült Márkus Szabó Jánost és néhány társát letartóztatni.
De nem higgyük, hogy itt véget ért a történet, miután Márkus Szabó kezén még nem kattant a bilincs, az őt lefogó két csendőr szorításából kiszabadulva elmenekült a helyszínről.
Négy napig tartott a hajtóvadászat a szökevény után, amikor hajnali négy órakor az egyik ház padlásán, az igazak álmát aludva megtalálták Márkus Szabót a csendőrök. Megbilincselték, majd reggel helyszíni szemlén szembesítették tettével, aztán a szekszárdi ügyészségi fogházba szállították.
Kép forrása: Pesti Napló 1934.
Október 3-ára tűzték ki a gyilkos tárgyalását, melyre természetesen rengetegen voltak kíváncsiak. A vádlott vallomásában elmondta, hogy a szökése után egy ismerősénél húzta meg magát, akinek napközben segített a földeken. Állandóan attól rettegett, hogy jönnek érte a csendőrök és visszaviszik a fogdába, ezért beszerzett egy kilenclövetű forgópisztolyt. A gyilkosság éjszakáján több falubeli legény is a családnál iszogatott, megjelent Márkus Szabó vályogvető cigány szeretője is, amikor megérkeztek a házhoz a csendőrök. A vádlott ijedtében eloltotta a villanyt és menekülni akart, azonban az ajtónál és az ablaknál is csendőrök voltak, ezért elkezdett lövöldözni, mert szabadulni akart szorult helyzetéből. A tanúk egyébként azt vallották, hogy Márkus Szabó már az est folyamán többször határozottan kijelentette, hogy ő aznap éjjel még csendőrvért fog inni. Amikor elfogták, akkor is azt hajtogatta, hogy aki hozzáér, azt a másvilágra küldi, nem bánja ha három-négy halott is lesz.
A törvényszék 18 tanút hallgatott ki az ügyben, így végül egyrendbeli gyilkosság, háromrendbeli gyilkossági kísérlet, hatósági közeg elleni erőszak és lopás bűntette miatt kötél általi halálra ítélték Márkus Szabó Jánost. A vádlott az ítéletet egykedvűen fogadta, a padsorokban helyet foglaló édesanyja viszont eszméletlenül zuhant a földre, a teremből kivitték és ott próbálták újraéleszteni az orvosok.
Kép forrása: Pesti Napló 1934. 7. hó
Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezett, így 1934 januárjában került sor a másodfokú tárgyalásra a pécsi ítélőtáblán. A 23 éves Márkus Szabó János kovácslegény, középtermetű, vállas fiatalember volt, aki két felfegyverkezett rendőr kíséretében érkezett a bíró elé. A faluban kötekedő, hirtelen haragú embernek ismerték a fiút, aki egyébként korábban lopás miatt volt bűntetve és a szökése előtt három hónapi fogházat kapott édesanyja megveréséért. A helyiek féltek tőle, sok volt a haragosa is a községben. Három évvel a csendőrgyilkosság előtt már megölt valakit, egy verekedés alkalmával agyonszúrta Zsidó István földművest. Akkor vád alá helyezték, de végül a bíróság felmentette, jogos önvédelem címén. Ezek után Márkus Szabó még inkább úgy érezte, hogy bármit megtehet, még szüleit sem tisztelte, kezet emelt rájuk is.
A pécsi ítélőtábla iratismertetése közben a vádlott kezébe temetett arccal, némán, de sirdogálva ült, míg édesanyja a hátsó széksorokban szintén ugyanezt tette. Az ügyész vádbeszédében mélységesen elvetemültnek nevezte a fiatalembert, akit szerinte "le kell nyesni az élet fájáról". (Dunántúl 1934. 11. szám) [A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.]
A védő beszédében arra hívta fel a bíróság figyelmét, hogy a vádlott nem előre megfontolt szándékkal cselekedett, nem gyilkolni akart, csak menekülni szorult helyzetéből. Végül becsatolt egy kegyelmi kérvényt, melyet Madocsa község 480 lakója, élen a református lelkésszel aláírt, azzal a kéréssel fordulva a bírósághoz, hogy változtassa meg a halálos ítéletet. A fellebbviteli bíróság nem kegyelmezett, helybenhagyta a kötél általi halálbűntetést. A vádlott semmisségi panaszt jelentett be, így a Kúriához került az ügye.
Azt hihetnénk, hogy ezután már nem történt semmi különös fordulat az ügyben, pedig a fiú nem tudott beletörődni, hogy felakasszák és 1934. június 14-én a déli séta közben megszökött a szekszárdi fogházból. Azonnal elrendelték a körözését, még a csendőriskola növendékeit is kivezényelték az utcákra, hogy kézre kerítsék a szökevényt. Az újságban másnap személyleírását is közölték, és a nyomravezetőnek 100 pengő jutalmat ajánlottak. A feltételezések szerint a Jugoszláv határ felé vette az irányt Márkus Szabó.
A vakmerő szökés részleteiről a Magyarság című lapban olvashattunk:
"A halálraítélt fegyenc külön őrizet alatt állt s többi fegyenctársától elkülönítve, a kora délutáni órákban vitték őrei sétára a szekszárdi törvényszéki fogház udvarán. A séta végeztével a fegyőrök vissza akarták kisérni a csendőrgyilkos fegyencet cellájába, közvellenül a belső kapu elött azonban M. Szabó János hirtelen elugrott a fegyőrök mellől, átfutott az udvaron s a fogház kerítésének állandóan zárva tartott, két méter magas léces kapuján át kijutott a külső udvarba. Olt is zárva volt azonban a kapu, mire a vakmerő fegyenc felkuszott a kőkerítés mellett levő ól tetejére, majd innen átcsúszott a kőfalra, ahol'— nem törődve azzal, hogy a kőfal tetején lévő méteres tüskés drótkerítés összetépte ruháit és felsebezte őt — az egész fogházőrség megriasztott készültségének szeme-láttára és fegyveres üldözése ellenére kiugrott az utcára. A riadósziréna mozgósította a fegyőrök egész készültségét és a környékien rendőrőrszobák legénységét, a halálraítélt fegyenc azonban eltűnt az utca forgatagában." (Magyarság 1934. 133.szám) A fiú a nyolcméteres magasságból történt zuhanás után valószínűleg kisebb agyrázkódást szenvedett, de ez sem vetette vissza lendületét és igyekezett minél távolabb kerülni a rendőröktől.
Az üldözés során a kerékpáros rendőrök a szőlőhegyek között meg is pillantották a szakadt ruhás, véres arcú fiút, akire rá is lőttek többször, de nem találták el, így sikerült neki egy nyolc-tíz méter mély vízmosásnál újra eltűnnie. A rendőrök gondolták, hogy szülei házához akar jutni a gyilkos, így Madocsára kivezényeltek rengeteg csendőrt, hátha elkapják a menekülő férfit. Egyébként szerencséje volt Márkus Szabónak, mert még nem kellett rabruhát viselnie, - ítélete még nem volt jogerős - így a saját utcai ruhájában menekült, ami nem keltett nagy feltűnést.
A szökés körülményeinek vizsgálata hamarosan megtörtént és Csikós Ferenc szolgálatott teljesítő fogházőrt éberség nélküli szolgálattétele miatt az ügyészség vezetője állásából felfüggesztette és fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene. Valamint szintén vizsgálták a külső szolgálatot teljesítő tagok felelősségét is. Csikósnak felrótták, hogy több mint nyolc méter távolság volt közte és Márki Szabó között, mikor a rab sétált, illetve a szökés közben, mikor átmászott a kerítésen, a fogházőr nem lőtt utána, nem használta fegyverét a szökés megakadályozására.
Már harminc óra is eltelt a filmbe illő szökés óta, amikor bevonták a budapesti rendőröket is az üldözésbe. Két rendőrkutyával kezdték meg a nyomozást. Időközben Márkus Szabó édesanyja megjelent Szekszárdon a védőügyvédnél, elmondta, hogy már négy kegyelmi kérvényt írt, hogy a fiát megmentse a haláltól. Azt is elmondta, hogy szereti a fiát, annak ellenére, hogy mit tett és a faluban is kedvelik, hiszen mindenki aláírta a kérelmet felmentéséért. A fia csak menekül, mint egy űzött vad, azért csinál butaságokat és könyörög a jó Istenhez, hogy János nehogy ismét valami rossz dolgot kövessen el, mert akkor többet nem tehetnek érte.
Régi szeretője, Homolya Borbála a rendőrségen jelentkezett, mert félt, hogy volt barátja rajta áll bosszút, amiért korábban ő adta fel kedvesét a hatóságoknál. A rendőrök titokban egy magánlakásra szállították a lányt és külön rendőri őrizetet kapott.
Kép forrása: Pesti Napló képes melléklete 1934. július
Egy hét is eltelt már azóta, hogy megszökött a fogságból Márkus Szabó János, Madocsát és környékét ellepték a csendőrök, több mint háromszázan folytattak utána hajtóvadászatot, de sehol nem találták. Mivel se pénz, sem élelem nem volt a férfinél, joggal gondolhatták a hatóságok, hogy hamarosan véget ér majd a hajsza.
Tíz nap után a csendőrök már úgy érezték, hogy a lakosság is ellenük fordult, és valójában a hátuk mögött segítenek a gyilkosnak. A Madocsán és környékén élő 1200 ember írta alá azt a kérvényt, melyet ekkor nyújtottak be a kabinetirodába a szökevény érdekében. Joggal gondolhatta a rendőrség, hogy a környéken élők rejtegetik a fiút.
Kép forrása: Pesti Napló képes melléklete 1934. július
1934 július 19-én hallunk ismét a jómadár Márkus Szabó János felől, méghozzá igen komoly bűncselekmény kapcsán. Régi szerelmének apját lőtte meg, súlyos sérülést okozva Árki István madocsai lakosnak. A még mindig bújkáló gyilkos 18-án hajnalban elment az Árki család házához, ahol bekéredzkedett, majd nagy bőszen mesélte szökésének történetét. A lány édesapja kérte, hogy távozzon a házból vagy hívja a csendőröket, mire Márkus Szabó elmondta, hogy őt bizony nem fogják meg, mert külföldre szökik, de ha nyugalom lesz elveszi a lányt feleségül. Majd ezek után elindult kifelé az utcára.
Kép forrása: Pesti Napló 1934. július
Az apa kikisérte Márkus Szabót a kapuig, ott valami probléma adódott, így a fiú előkapta revolverét és rálőtt az apára, akinél szintén fegyver volt. A lelőtt Árki elvesztette eszméletét, saját fia rohant ki hozzá, és még Márkus Szabó után lőtt apja fegyverével, de nem találta el a férfit. Árki István alig tudott beszélni, mert az állánál érte a sérülés, de vallomásából megtudták, hogy Márkus Szabónak van még egy orosz puskája és rengeteg lőszere, valamint átöltözött és többen segítik a bújkálásban a falubeliek közül. Elmondása szerint a fiú azzal fenyegetőzött, hogy addig nem nyugszik, míg az összes ellenségét meg nem öli, többek között az őt elitélő ügyészt, az újságírókat is. A csendőrök úgy sejtették, hogy a fiú szüleinél bújkálhat, ezért őket és még több rokonát is őrizetbe vették.
Kép forrása: Pesti Napló képes melléklete 1934. július
Szinte már az egész környéket körülzárták a rendőrök, alig lehetett úgy járni-kelni a faluban és a közeli településeken, hogy ne botoljanak egy csendőrbe, mégsem találták meg a fiút. Az újságok időközben átkeresztelték a madocsai Rózsa Sándornak, hiszen elég sok betyáros tettet követett el azokban az időkben. A község lakói is valóságos hősként kezelték Márkus Szabót aki, mint a régi betyárok fricskát mutat a törvény őreinek, nem kapják el sohasem, éli világát. Az emberek nem szívelték a csendőröket, akiktől általában csak bűntetést kaptak, így érthető volt, hogy mentik a fiút, ahogy tudják.
A Pesti Napló újságírója megpróbálta bemutatni a madocsai életet és azt is kideríteni, hogy vajon miért érez együtt a közösség a falu rosszával. Elég érdekes következtetésre jutott, hiszen megállapította, hogy a községben lakó besenyő származású lakosok faji jellegüknek köszönhetően veszekedő természetűek, akik engesztelhetetlenül tudnak gyűlölni. A faluban a gazdák tanulatlanok, nem olvasnak, mindenki a földjével van elfoglalva. Érdekesnek találta, hogy 200 évvel korábban szinte egyik pillanatról a másikra a korábban katolikus közösség hirtelen 98%-ban református vallásra tért át. Ezt is negatívumként értékelte. Kiderítette, hogy Madocsán jómódú gazdák fiai bandát alapítottak korábban és állandóan a vásárokon lopkodtak.
Elterjedt a híre, hogy Márkus Szabó esetleg női ruhába öltözve rejtőzködik, mert fiatalabb korában is csinált már olyat, hogy szoknyában ment el a haragosaihoz, akiket nőnek öltözve csalt ki az utcára és ott jól elagyabugyált. Július 20-án már addig fajultak az események, hogy a községben kijárási tilalmat rendeltek el éjszakára, így este 10 és hajnali 2-ig senki nem mehetett az utcára, mert különben letartóztatták. Még aznap felemelték a nyomravezető jutalmát 300 pengőre. Az egész falut átkutatták, nem találták Márkus Szabót.
Kép forrása: Pesti Napló képes melléklete 1934. július
Öt hetes hajsza után aztán Márkus Szabó Jánost szülei házában, a kukoricagóréban megtalálták a csendőrök. Öreg édesapját a csendőrök már napok óta kérdezgették, végül az idős ember bevallotta, hogy ő bújtatja fiát. Azt kérte a nyomozást végző csendőralezredestől, hogy had beszéljen négyszemközt fiával, hátha meg tudja győzni, hogy adja meg magát. Az idősebb Márkus Szabó tudta, hogy fiánál sok fegyver van és biztos volt benne, hogy ha hirtelen megtámadják a csendőrök nem fogja magát hagyni, sok vér fog még értelmetlenül kiömleni.
Az öregnek sikerült is a fiát meggyőzönie arról, hogy dobja le a padlásról fegyverét. A csendőrök azt gondolták, hogy ezzel megadta magát, kérték jöjjön ki az udvarra, erre a fiú állítólag tüzelni kezdett, de szerencséjére senkit nem talált el. Délután fél ötkor válaszul a csendőrtiszthelyettes tűzparancsot adott. Az ott sorakozó csendőrök háromszor engedtek sortüzet a szénakazlakba, és el is találták Márkus Szabót. A hátába fúródó golyó, a mellkasán távozott testéből. A szíve táját szétroncsolta, így a fiú eszméletlenül rogyott össze. Bár azonnal megpróbálta az ott lévő orvos megmenteni, fél órányi szenvedés után meghalt.
A csendőrök később megtudták, hogy a szökevény mindvégig a faluban bújkált. Az emberek szolidaritásból főztek rá, mindenki tudta, hogy hol lapul. Halálát követően sokan elsíratták és később történeteket szőttek a halott haramia "hőstetteiről."
A történet itt nem ért véget, mert a boncolás során végül kiderült, nem csendőrgolyó okozta a fiú halálát, hanem öngyilkos lett, miután előlről hatolt be a golyó testébe és egy régi típusú Frommel pisztolyból származott, ami a fiú fegyvere volt. Nem a csendőrökre lőtt a fegyverből, hanem maga ellen fordította azt, mert már tudta, nincs menekvés. A boncolás során megvizsgálták a fiú agyát is, amelyen kóros elváltozásokat találtak, melyek alkoholizmus vagy epilepszia miatt keletkezhettek. Miután az alkoholizmust kizárták, az epilepsziára gyanakodtak, hogy agresszivitása emiatt volt ilyen mértékű. Ebből arra következtettek, hogy biztosan bűnözői hajlama is evégett volt. A pécsi egyetem szerette volna Márkus Szabó agyát tudományos célokra használni, de miután későn értesültek a csendőrök a kérésről, már eltemették a fiút, így agyát is, teste többi részével együtt.
Az eset után tovább folyt a vizsgálat és 15-16 ember letartóztatásáról intézkedtek, akik segítették a fogoly szöktetését, bújtatását és fegyvereinek beszerzését. Márkus Szabó János temetésén csak szülei lehettek, őket is csendőrök kísérték a temetőbe. 1934 szeptemberében került sor a segítő szülők és a többi ismerős perére, ahol Márkus Szabó Jánosnét és Márkus Szabó Pétert négy-négy hónapi fogházra, és további nyolc embert ennél kisebb bűntetésre ítéltek a bújtatás miatt.
Árki Istvánt, akit korábban a fiú meglőtt, sokáig kezelték a kórházban, az állkapcsában gennyesedés keletkezett, lebénult a fél arca a lövéstől.
A cikk forrása: Arcanum.com
Pesti Napló, Magyarság, Dunántúl, 8 Órai Ujság, stb,
